A kanadai statisztikai hivatal szerdán közölte, hogy április-júniusban a bruttó hazai termék (GDP) 1,6 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakához képest. Elemzők 1,5 százalékos csökkenésre számítottak, miután az első negyedévben még 2,5 százalékkal növekedett a gazdaság.
Az első negyedévhez képest 0,4 százalékkal mérséklődött a gazdaság teljesítménye január-márciusban, ami 2009 második negyedéve óta a legrosszabb adat. Az erdőtüzek hatását leszámítva 0,1 százalékkal növekedett volna a GDP a második negyedévben az előző három hónapban mért 0,6 százalékos negyedéves szintű bővülés után.
Jó előjel, hogy júniusban 0,6 százalékkal bővült a GDP az előző hónaphoz képest, ami a gazdaság élénkülésére utal a májusi 0,6 százalékos csökkenés és az áprilisi 0,1 százalékos növekedés fényében.
Negyedéves összevetésben az export 4,5 százalékkal csökkent, az import viszont 0,3 százalékkal növekedett április-júniusban. A végső fogyasztási kiadások 0,7 százalékkal növekedtek, ezen belül a háztartások kiadásai 0,5 százalékkal, a kormányzaté pedig 1,0 százalékkal bővültek.
Kanada a világ hatodik legnagyobb kőolajkitermelő országa, és az albertai erdőtüzek miatt néhány hétig napi 1,2 millió olajjal kevesebbet tudott felszínre hozni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve