A fejlődő gazdaságok tavaly 2009 óta a leglassabb mértékben nőttek, s nagyon úgy tűnik, az idei év sem lesz jobb számukra - figyelmeztetett friss jelentésében a Világbank. A szervezet tegnap megjelent előrejelzése szerint ugyanakkor a globális gazdaság egészének a bővülése a 2015-ös 2,4 százalékról 2016-ban 2,9 százalékra nőhet - írja a Financial Times.
Azonban ez az ugrás nagyban függ majd attól, hogy a fejlett gazdaságok, mint az Egyesült Államok és az eurózóna növekedésének gyorsulásától, mivel a fejlődő országok - Kína, valamint Afrika és Latin-Amerika nyersanyag függő gazdaságai - kilátásai egyre törékenyebbnek tűnnek.
A fejlődő országok gazdaságai összesítve 4,3 százalékkal bővültek 2015-ben, ez a legalacsonyabb érték 2009 óta. A Világbank szerint ez az ütem idén 4,8 százalékosra csökkenhet, azonban az eddigi 2016-os fejleményeket figyelembe véve egyre nagyobbaknak tűnnek a kockázatok, s egyre nyilvánvalóbbá válnak a felszín alatt húzódó törésvonalak - mondta a lapnak Kaushik Basu, a bank vezető közgazdásza. Szerinte az amerikai jelzálogpiac, majd az eurózóna válsága okozta visszaesést követően a globális gazdaság jelenleg a harmadik gödörbe csúszik éppen, s ezt a nagy feltörekvő gazdaságok, mint Kína és Brazília lassulása okozza, s ráadásul ez még egy ideig eltarthat.
Még az ág is húzta az országcsoportot
Ha nem nézzük a pénzügyi válságot követő 2009-es év 3,7 százalékos adatát, akkor a tavalyi év volt a leggyengébb a feltörekvő gazdaságok számára 2001 óta. A 4,3 százalékos GDP növekedés 2 százalékponttal marad el a 2000 és 2008 között megszökött 6,3 százalékos átlagtól, amelyhez a Világbank előrejelzése szerint nem fog egyhamar visszatérni a feltörekvő világ. Szerintük ezek a gazdaságok 2017-ben és 2018-ban 5,3 százalékkal bővülhetnek.
A tavalyi kiábrándító növekedési adat okai persze nem jelentenek újdonságot, azért a Kínai gazdaság lassulása, valamint a brazil és orosz gazdaság recesszióba süllyedése egyaránt felelőssé tehető - írják a bank szakértői. A kínai kereslet csökkenése miatt a Világbank által figyelt 46 meghatározó nyersanyag közül 42 árfolyama a 80-as évek eleje óta nem tapasztalt alacsony szintre süllyedt. Ugyanakkor arra kevés jel utal, hogy a nem nyersanyagtermelő feltörekvő országok gazdasága profitálni tudott volna a nyersanyagárak eséséből - mondta Basu.
Terjed a borúlátás
A bank szerint a növekedési előrejelzésüket fenyegető legnagyobb kockázatok a kínai gazdaság vártnál nagyobb, illetve a többi feltörekvő gazdaság vártnál tovább elhúzódó lassulása lehetnek. Modelljük szerint a BRICS országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) gazdasági növekedésének egy százalékponttal való csökkenése a többi feltörekvő ország GDP bővülését 0,8, a globális gazdaságét 0,4 százalékponttal vetné vissza.
A Világbank közgazdászai hivatalosan ugyan ezt egyelőre egy alacsony valószínűségű forgatókönyvként tartják számon, azonban Financial Times szerint a bankon belül egyre többen gondolják úgy, hogy ennek esélye növekszik.
A kockázattal, hogy a feltörekvő gazdaságok lassulhatnak 2016-ban mindenki tisztában volt eddig is. Ami aggasztó, hogy ennek valószínűsége egyre inkább növekszik - mondta a lapnak Sri Mulyani Indrawati, a Világbank vezérigazgatója.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve