Christiane Lambert, a gazdák legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, az FNSA elnöke elmondta, hogy a Fiatal Gazdák (JA) nevű szakszervezettel együtt háromnapos tiltakozó mozgalmat hirdettek, amelynek keretében telephelyenként 70-160 ember tiltakozik.
Franciaország számos olyan terméket importál, amely nem felel meg azoknak a szabályoknak, amelyeket a francia gazdáknak be kell tartaniuk. Ez vonatkozik a dél-amerikai Mercosur-országokból származó húsra, a spanyol borra és a pálmaolajra - mondta Damien Greffon, az FNSA párizsi régiójának vezetője a francia hírügynökségnek, miközben a tiltakozó gazdák a rendőrök előtt öntöttek nagy mennyiségű trágyát, burgonyát és földet a Párizshoz közeli Grigny üzemanyag-raktárhoz vezető mellékútra.
A gazdák dühét elsősorban az váltotta ki, hogy a Total olajipari cég egyik olajfinomítója nyáron kezdi meg az engedélyezett pálmaolaj importját. A dél-franciaországi La Mede biofinomítójába - amelyet már vasárnap este eltorlaszoltak a gazdák - évi mintegy 300 ezer tonna, a délkelet-ázsiai erdőirtásokból származó pálmaolaj érkezhet - írta az MTI híre alapján az Agroinform.hu.
Stéphane Travert agrárminiszter szerint a kormány nem akarja visszavonni a pálmaolaj importjára a Totalnak kiadott engedélyt. Patrick Pouyanné, a Total elnökének tájékoztatása szerint az olajfinomítónak évi 650 ezer tonna nyersanyagra lesz szükségük, ebből mintegy 50 ezer tonna francia repceolaj lesz. A gazdák számításai szerint azonban a La Mede-i üzemmel mintegy 400 ezer hektárnyi repce iránti kereslet szűnik meg a mostani 1,5 millió hektárból.
Fotó forrása: StockSnap.io.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve