A Madsack lapok közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland - RND) nyilatkozó források várakozása szerint Angela Merkel a párt vezető testületeinek kétnapos berlini értekezletének elején nyilatkozik majd szándékairól. A tanácskozáson a CDU december 6-án kezdődő kongresszusáról és a párt 2021-ig kitekintő programjáról lesz szó.
Az RND beszámolójában nem szerepel, hogy Angela Merkelnek milyen tervei vannak, vállalja-e negyedszer is a kancellárjelöltséget, vagy bejelenti visszavonulását. A legnagyobb német lap, a Bild azonban csütörtökön azt írta, "nyílt titok", hogy a politikus ismét a CDU és a testvérpárt bajor CSU kormányfőjelöltjeként kíván nekivágni a választási kampánynak, és csak a megfelelő alkalomra vár, hogy bejelentse szándékát.
A CSU várhatóan támogatja Angela Merkelt. Erre utal egyebek között Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnökének egy csütörtöki nyilatkozata, amelyben jelezte, hogy a menekültpolitika körüli nézeteltérések ellenére hajlandó kiállni Angela Merkel mellett.
"Nem káros, ha két párt eltérő álláspontot foglal el egy ügyben" - mondta Horst Seehofer a Schwäbische Zeitung című lapnak, hozzátéve, hogy jó eredményre számít a Bundestag-választáson, "Angela Merkel személye miatt is". Kiemelte, hogy a kancellárnak "nagy tekintélye van a lakosság körében".
Angela Merkel 2000 óta a CDU elnöke és 2005 óta Németország kancellárja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve