Juncker arról számolt be az ülést követően, hogy az ukrán reformfolyamatot illetően több előrelépés történt az utóbbi 2-3 évben, mint az megelőzően hosszú ideig. Kijev teljesítette az úgynevezett vízumliberalizációs akcióterv minden előírását, így most Európán a sor, hogy eleget tegyen a vállalásainak.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt hangoztatta, hogy az EU-nak "mindent meg kell tennie azért, hogy Ukrajna megőrizhesse függetlenségét, szuverenitását és stabilitását". A tagállamok mindegyike úgy látja, hogy Ukrajna készen áll a vízumliberalizációra, ez azonban csak akkor léphet hatályba, ha az Európai Parlament és a miniszteri tanács megállapodásra jut a vízummentesség felfüggesztésének könnyítéséről. Hozzátette, "mindannyian reméljük, hogy a folyamatot még idén lezárhatjuk". Az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződésről szólva Tusk kiemelte, célja a ratifikációs folyamat mielőbbi lezárása, ennek a megállapodásnak ugyanis a gazdasági haszon mellett politikai jelentősége is van.
A közös sajtótájékoztatón Petro Porosenko ukrán államfő arról beszélt, hogy a vízummentességi egyezményt csak egy apróbb technikai jellegű probléma akadályozza, de "nagyon közel vagyunk a kompromisszumhoz". Porosenko biztos benne, az Egyesült Államok Donald Trump elnöksége is fenn fogja tartani a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget annektálása miatt Oroszország ellen elrendelt szankciókat. "Nem számítunk semmilyen változásra" - mondta az ukrán elnök, aki szerint országa komoly támogatást élvez az amerikai politikusok körében és a washingtoni kongresszusban.
Az uniós tagállamok brüsszeli állandó képviseletei (Coreper) múlt héten elvi megállapodást kötöttek Ukrajna vízummentességéről. Leszögezték, a vízumliberalizáció előfeltétele annak a szabálynak az elfogadása, amely szerint szükség esetén azonnali hatállyal visszavonható egy ország vízummentessége. Erre a kelet-európai országból esetlegesen kiinduló, váratlan migrációs áradat elkerülése érdekében van szükség.
A döntés megerősítette az Európai Bizottság javaslatát, amelynek értelmében vízummentességet kapnának azok az ukrán állampolgárok, akik biometrikus azonosítóval ellátott útlevéllel rendelkeznek és félévente legfeljebb 90 napot kívánnak tartózkodni a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetben. Ukrajna régóta vár az uniós vízumkényszer eltörlésére, amit egyúttal reformtörekvéseik elismerésének tekintenek. A bizottság ajánlásának elnyeréséhez az ukrán szerveknek az európai normákhoz kellett igazítaniuk az adatvédelmi rendszerüket, valamint az útlevelekre vonatkozó előírásokat. Egyúttal garantálniuk kellett a többi között azt is, hogy a bűnüldözés terén készek az EU-val való zökkenőmentes együttműködésre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve