Vlagyimir Putyin elnök az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség beszámolója szerint bejelentette, hogy felújítják a transzszibériai vasútvonalat, valamint megépítik a Moszkvát Kazannyal összekötő 800 kilométeres gyorsvasúti pályát, és egy Moszkva körüli autópálya körgyűrűt. Putyin elnök a közlekedési projekteket már a június végi szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon bemutatta a nemzetközi befektetői közösségnek.
A hírügynökségnek Vlagyimir Putyin elmondta, hogy a beruházásokra szánt összeg nem elegendő a teljes kivitelezéshez, az állam ezzel csak a magánbefektetők előtt kívánja egyengetni az utat. "Úgy gondolom, hogy bizonyos kockázatokat az államnak kell vállalnia, és neki kell megtennie az első lépéseket is."
A közlekedési infrastruktúra modernizálása különösen fontos feladat a 2014-es téli olimpiai játékokat és a 2018-as futball-világbajnokságot megrendező országban.
A Moszkva és Vlagyivosztok között húzódó 9288 kilométeres transzszibériai vasútvonalon évente 120 millió tonna árut szállítanak. Az elmúlt öt évben keleti irányban 55 százalékkal nőtt az áruforgalom.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve