A tájékoztatás szerint 2013-ban egész évben nem egészen 150 ezerrel csökkent az állástalanok tábora, amely a minisztérium szerint jelenleg nagyjából 4,7 milliós. Így 1999 óta nem volt ilyen jelentős ütemű a munkanélküliség csökkenése.
Szakértők szerint a meredek decemberi csökkenés csak egyszeri, szezonális hatásnak tudható be. A spanyol kiskereskedelmi szövetség december elején jelezte: a tavalyinál 5 százalékkal, 18 ezerrel több alkalmazottat vesznek fel a karácsonyi időszakra. A spanyol munkapiaci helyzetre jellemző, hogy decemberben összeomlott a számítógépes rendszer, miután 20 ezren jelentkeztek az Ikea svéd bútoráruházlánc új valenciai üzletébe meghirdetett 400 állásra.
A spanyol statisztikai hivatal munkaerő-piaci helyzetről szóló negyedéves jelentésében - amelyet pontosabbnak tartanak közgazdászok a regisztrált álláskeresőkre vonatkozó havi adatoknál - legutóbb, a harmadik negyedévben az szerepelt: 26 százalékos a munkanélküliség, vagyis 6 millió embernek nincs állása Spanyolországban. Ez a második legmagasabb arány a 28 tagú EU-ban a görögországi után.
A madridi munkaügyi tárca szerint a pénzügyi és gazdasági válság 2008-as kezdete óta évente átlagosan 544 ezerrel nőtt a munkanélküliség Spanyolországban. A gazdaság kilenc negyedévi visszaesés után 2013 nyarán - elsősorban a turizmusnak köszönhetően - minimális, 0,1 százalékos növekedést ért el. Pénteken rekordalacsony szintre, 3,9 százalékra süllyedt a tízéves spanyol államkötvény hozama, amely 2012 júliusában 7,29 százalékon érte el a csúcspontját.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve