"A pozitív változásokra és egyéb körülményekre való tekintettel megkezdem a kijövetelt az éhségsztrájkból. A tapasztalatok szerint ez ugyanúgy 24 napig fog tartani, mint maga az éhezés, sőt lehet, hogy ez még nehezebb lesz.
Úgyhogy kívánjatok jó szerencsét” – olvasható Alekszej Navalnij Twitter-oldalán – írja az MTI, és több más médium, így a hvg.hu is.
Kapcsolódó
A legismertebb orosz ellenzéki azt követően kezdett éhségsztrájkot, hogy hátfájdalmai miatt megbénult az egyik lába, majd belázasodott és köhögni kezdett, ám a börtöntelep orvosai nem részesítették őt megfelelő ellátásban, és nem engedték meg azt sem, hogy a politikus orvosa megvizsgálhassa őt.
Többszöri próbálkozás után Navalnijt csütörtökön végül meglátogathatták az orvosok, akik azt kérték tőle, hagyjon fel a sztrájkkal, mert életveszélyes állapotba került. „Arra a következtetésre jutottunk, ha Navalnij folytatja az éhezést, akkor már rövid időn belül is előfordulhat az, hogy nem lesz kit gyógyítanunk” – írták az orvosok.
A Navalnij által kért orvosi segítség kezdeti megtagadását az EU és az USA is elítélte, Brüsszel és Washington is azt követelte, hogy az orosz hatóságok fordítsanak valódi figyelmet az ellenzéki egészségi állapotára.
Bár Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő a napokban még azt mondta, hogy az orosz börtönökben fogva tartott rabok egészségi állapota nem tartozik a külföldre, végül hozzájárultak a polgári orvosok beengedéséhez. Szerdán egyébként több tucat oroszországi városban tüntettek az ellenzékiek, s azt követelték, hogy a hatalom tegye lehetővé a politikus megfelelő gyógykezelését.
Navalnijnak több mint két és fél évet kell börtönben töltenie, miután egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a rá – állítólagos gazdasági bűncselekmények miatt – kirótt felfüggesztett büntetést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve