Emellett azt is bizonyítania kell a munkaadónak, hogy az adott munkakörből az utóbbi három hónapban nem bocsátott el szerb állampolgárt, és a nemzeti foglalkoztatási szolgálat (NSZ) segítségével sem talált az utóbbi egy hónapban megfelelő dolgozót az állásra. A Politika című szerb napilap keddi beszámolója szerint emellett ideiglenes vagy alkalmi munkáról szóló szerződés külföldi állampolgárokkal három hónapnál hosszabb időre nem köthető.
A törvénytervezetet ismertető Aleksandar Vulin munkaügyi, foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős miniszter a parlamentben kedden kiemelte: az új törvénytől azt várják, hogy így megfelelő embereket találnak a szerbiai hiányszakmák betöltésére. "Nem kellenek az ügyvédek vagy a közgazdászok, azok vannak itt is, jöjjenek ide a mérnökök, az olyan szakmával rendelkező emberek, amilyenek itt nincsenek, akiktől tanulhatunk, akik hasznosak lehetnek a gazdaságunk számára" - magyarázta Vulin.
A foglalkoztatási szolgálat évente 2500-2800 külföldi számára állít ki munkavállalási engedélyt, a becslések szerint azonban Szerbiában több mint 7500 külföldi dolgozik. A Vecernje Novosti című napilap információi szerint a legtöbb munkavállalási engedélyt oroszok, kínaiak, törökök, románok, bosnyákok, németek és görögök számára állították ki az utóbbi néhány évben.
Az oroszokat leginkább az orosz tulajdonú vagy résztulajdonú vállalatokban alkalmazzák: a NIS olajipari vállalatban, a Lukoil kőolaj- és földgáztermelő, valamint feldolgozó társaságnál, illetve egyes bankokban. Esetükben főleg vezetői pozíciókról van szó. A kínaiak kiskereskedelmi és vendéglátó ipari tevékenységet folytatnak, a románok és bosnyákok pedig főleg bányászként és földművesként találnak munkát. Az uniós országokból érkezők általában a saját vállalataik szerbiai kirendeltségeiben dolgoznak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve