A skót szavazók egyértelműen kinyilvánították akaratukat a brit függetlenségi népszavazáson, miszerint az Európai Unióban akarják látni országukat - összegzi a tényeket a BBC. A Skót Nemzeti Párt éppen ezért fontolgatja, hogy újra felteszi a kérdést a skótoknak: akarják-e, hogy országuk Nagy-Britannia része maradjon. Ez a házasság a 18. század elején kezdődött.
Valamivel kevesebb mint 2,68 millióan szavaztak Skóciában, amelyből kicsit több mint 1,66 millióan tették az X-et a Remain mellé. A kilépést kicsit több mint egymillióan támogatták. Minden skót szavazókörzetben az EU-ban maradást támogatók győztek.
Kapcsolódó
A szavazásra jogosultak 67,2 százaléka vett részt a referendumon, szemben a szigetország 72,2 százalékos átlagával. A 2014. őszi skót függetlenségi népszavazáson 85 százalékos volt a részvétel.
Skócia fővárosában, Edinbroug-ban 74,4 százalék volt a maradás támogatottsága - igaz, a legnagyobb arányt, 96 százalékot a Nagy-Britanniához tartozó Gibraltálban jegyezhették fel a statisztikusok. Néhány kicsi kivételtől eltekintve Skóciában mindenütt 55-45 százalékra teljesített a Remain.
Skócia területe valamivel kisebb, mint Magyarországé, 78 ezer négyzetkilométer. Lakónak száma 5,3 millió, GDP-je nagyjából kétszerese a magyar bruttó hazai terméknek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve