Lehet, hogy tévedek, én azonban úgy látom, az önvezető autókkal szemben a sofőrök értéke abban rejlik, hogy időről-időre megszegik a szabályokat. Léteznek ugyan közlekedési szabályok, de ha mindenki betartaná őket, rövid időn belül leállna a forgalom - mondta az NRGreportnak adott interjúban Carlo Van de Weijer high-tech specialista.
Az önvezető autók bevezetésétől mindenki azt várja, biztonságosabb lesz a közlekedés. A szakértő ezzel nem ért egyet. Véleménye szerint elég, ha a jármű akkor veszi át a kormányt sofőrtől, ha hibázik. Így is történnek balesetek, de kevesebb.
Sokkal fontosabb, hogy a jövőben az autók jóval biztonságosabbak, tisztább üzeműek és biztonságosabbak lesznek - s ha kell, átveszik a kormány felett az uralmat. Ez a három tulajdonság már önmagában gondolkodásmódbeli váltás, hiszen ma mindenki úgy tekint az autókra, mint környezetszennyező, veszélyes és különösen dugóban kényelmetlen közlekedési eszközökre. Ha az ember tudja, hogy a dugóban várakozás alatt tud dolgozni, nem idegeskedik, a stresszszintje mérhetően csökken. Vagyis valamennyi, az autózáshoz köthető negatívum eltűnik. A költségek csökkenek, a többi szempont pedig javul.
A holland kormány rengeteget fektetett a töltő infrastruktúrába, amit a piac nem helyesel, hiszen a cégeknek az állammal kell versenyezniük. A töltőállomások problémája gyorsan megoldódik s német cégek is tervezik, hogy Európa egészére kiterjedő hálózatot építenek ki. Elég, ha az állam segíti a folyamatot, szabályozással, engedélyezéssel - nem kell finanszíroznia.
A Napi.hu együttműködik az NRGReport.com portállal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve