A Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Klinika (UKE) szóvivője vasárnap a vizsgálati eredmények értékelése után elmondta, hogy a páciens "az eredeti feltételezéssel ellentétben nem Ebola-fertőzés, hanem egy közönséges vírusfertőzés miatt betegedett meg". Ugyanakkor az eset megmutatta, hogy Hamburgban az esetleges Ebola-fertőzések kezelésére kijelölt intézmény és hatóságok is jól felkészültek, hiszen mindenki a vészhelyzeti forgatókönyvnek megfelelően, gyorsan, összehangoltan dolgozott - tette hozzá a szóvivő.
A páciens egy 28 éves férfi, aki a Nyugat-Afrikában gyorsan terjedő járvány egyik gócpontjaként számon tartott Sierra Leone fővárosából, Freetownból érkezett Hamburgba csütörtökön, és szombaton került kórházba magas láz és hányinger - az Ebola jellemző kezdeti tünetei - miatt.
A férfit mentőautóval szállították egy klinikára. Amikor kiderült, hogy Ebolával fertőzött térségből érkezett, és nem tudta megmondani, hogy érintkezett-e a vírussal fertőzött betegekkel, elkülönítőbe helyezték, majd szombat késő este rendkívüli biztonsági intézkedések mellett átszállították az UKE különleges betegségekkel foglalkozó osztályának elkülönített részlegébe.
Akkor még igen valószínűnek tűnt, hogy a beteg ebolás, és végül csak a trópusi betegségek vizsgálatával foglalkozó Bernhard Noch Intézet (BNITM) szakértőinek segítségével sikerült minden kétséget kizáró módon megállapítani, hogy nem Ebola-fertőzésről van szó - mondta a klinika szóvivője német hírportálok beszámolói szerint.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint már majdnem ezer ember vesztette életét a márciusban Guineában kezdődött, azóta pedig Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt Ebola-járványban. A WHO pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai járványt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve