A hírre idegesen reagált a lej, az euróval szembeni árfolyam 4,6330-as szintig gyengült a bankközi devizapiacon, amit csak egy hajszál választ el a 4,65-ös rekord-mély szinttől. Az árfolyam tegnap még 4,5900 -4,6040, a nap elején 4,6120-4,6140 között mozgott.
Véleményem szerint a népszavazást semmisnek kellett volna nyilvánítani, mivel hamis adatok alapján zajlott - jelentette ki Aspazia Cojocaru alkotmánybíró. A talárosok felszólították a kormányt, hogy augusztus 31-ig küldje el az intézménynek a frissített választási névjegyzéket, amely alapján a július 29-i népszavazást megrendezték, mivel egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy a referendum napján hány szavazó neve szerepelt a listákon. A kormányzó Szociálliberális Unió (USL) a tavalyi népszámlálás eredményeire hivatkozva azt állítja, hogy az országban nem 18 millió, hanem csupán 15 millió szavazópolgár él. Ebben az esetben az arányok megváltoznának és a referendum érvényes lenne.
Hivatalos adatok szerint a múlt vasárnap zajlott népszavazáson a jogosultak alig több, mint 46 százaléka vett részt, Basescu menesztéséhez 50 százalék plusz egy szavazatra lett volna szükség. A csütörtöki határozat nyomán függőben marad a jelenlegi állapot: továbbra is Crin Antonescu Románia ideiglenes elnöke, Traian Basescu pedig felfüggesztett államfő marad.
Nem okozott azonban különösebb meglepetést, hogy a román jegybank (BNR) csütörtökön 5,25 százalékon tartotta az irányadó kamatot és nem változtatott a kereskedelmi bankokra vonatkozó 15 illetve 20 százalékos kötelezőtartalék-ráta szintjén sem. Az elmúlt időszak politikai instabilitása jelentősen szűkítette Mugur Isarescu jegybankelnök mozgásterét ezért borítékolható, hogy a BNR idén már nem folytathatja a tavaly megkezdett kamatcsökkentő politikáját.
A monetáris lazítást idén a lejben megszabott kötelező tartalékráta csökkentése árán valószínűsítik az elemzők, ami idén 13, jövő év végére pedig már 10 százalékra csökkenhet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve