Christian Schmidt szerint Oroszország saját magának árt az embargóval, és nem biztos, hogy "fél év múlva is az lesz az álláspontja, mint jelenleg". A miniszter a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Oroszország "mezőgazdasági önellátó képessége csak 60 százalékos", és a hazai termelésre támaszkodva nem tudja betölteni az egyebek között a tejtermék-ellátásban keletkezett hiányt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekelt az agártermékek árának stabilitásában és az ellátásbiztonság megőrzésében, és gyorsan véget vethet a mezőgazdasági termékek sorára bevezetett importtilalmat kiváltó nyugati szankcióknak. "Ehhez csupán konstruktívan kell viszonyulnia az ukrán válsághoz a megoldást akadályozó jelenlegi destruktív politika helyett" - mondta Christian Schmidt.
Kapcsolódó
Jöhet a kínai sertés
Oroszország engedélyezi a kínai sertéshús importját, hogy kiváltsa az afrikai sertéspestis járvány miatt még az év elején betiltott európai behozatalt.Az orosz állatorvosi és növény-egészségügyi szolgálat (VPSS) azt közölte, hogy várhatóan hétfőn ismerteti azoknak a kínai cégeknek a listáját, amelyek engedélyt kapnak sertéshús exportjára Oroszországba.
Az orosz sertéshúspiac erősen importfüggő. Az európai behozatalra január végén elrendelt tilalom előtt az oroszországi sertéshús-fogyasztás felét dániai, spanyolországi és németországi import fedezte. Ennek kiváltására Oroszország azóta megnövelte importját például Brazíliából.
Tavaly az EU-ból Oroszországba irányuló sertésexport értéke elérte az 1,4 milliárd eurót.
Ugyancsak az orosz állatorvosi és növény-egészségügyi szolgálat közlése szerint, 12-re növelték azoknak a chilei cégeknek a listáját, amelyek halat és haltermékeket szállíthatnak Oroszországba.
Oroszország augusztus 7-én teljes embargót vetett ki a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából, válaszul a nyugati országok Oroszországgal szembeni szankcióira. Az intézkedés egy évre szól.
Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint az augusztus 7-én elrendelt embargó hatására kialakult űrt ázsiai, afrikai és latin-amerikai termelők tölthetik be.
A német miniszter szerint az EU agrárpiacára "csekély hatást" fejtenek ki az orosz exportot korlátozó moszkvai intézkedések, az érintett uniós gazdálkodók kártalanítására vonatkozó követelések pedig "koraiak". Az uniós agrárminiszterek tanácsa szeptember elején tárgyal az orosz embargóról, és az Európai Bizottság addig elkészíti az adatokon alapuló helyzetképet.
Ugyanakkor a miniszter még a brüsszeli tanácskozás előtt találkozik a francia és a lengyel szaktárca vezetőjével, a bonni megbeszélésen "a közös stratégiát" egyeztetik majd.
Oroszország a német agrártermékek második legfontosabb exportpiaca az EU-n kívüli régiókat tekintve, de így is csak 7-8 százalékot képvisel a teljes német mezőgazdasági kivitelben. Tavaly 1,7 milliárd eurót tett ki az Oroszországba irányuló német agrárexport, míg az ágazat teljes kivitele 65 milliárd euró volt, a teljes német export pedig meghaladta az 1000 milliárd eurót.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve