Jordi Turull és Josep Rull tagja volt az előző, leváltott katalán kormánynak is, előbbi politikus kormányszóvivő és elnökségért felelős tanácsos, utóbbi területi ügyekért felelős tanácsos volt, ami helyi szinten miniszteri posztnak felel meg.
Mindketten két hónapja vannak előzetes letartóztatásban, amikor is vádat emeltek velük szemben - ahogy a többi volt katalán kormánytag ellen is - lázadás és közpénz hűtlen kezelése miatt a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása következményeként.
Kapcsolódó
A két függetlenségi képviselő az őket megillető politikai jogok gyakorlására hivatkozva kérte a bíróságtól a szabadon bocsátást.
Pablo Llarena bíró ezt arra hivatkozva tagadta meg, hogy fennáll, sőt, erősödött is a bűnismétlés veszélye, mivel az új katalán elnök kinyilvánította szándékát a független köztársaság létrehozásának előmozdítására.
A katalán elnök által bejelentett 14 tagú kormánylistán további két olyan politikus is szerepel, aki a spanyol igazságszolgáltatás elől Brüsszelbe menekült. A hivatalos állami közlöny ezért nem jelentette meg a katalán kormányzatai névsort, amely elengedhetetlen feltétele a kabinet megalakulásának.
José María Jover illetékes spanyol helyettes államtitkár levélben arról tájékoztatta a katalán kormányt, hogy vizsgálják az új kormány "életképességét"
Quim Torra katalán elnök egy rádióinterjúban kedden arról beszélt, hogy szerinte a spanyol kormánynak kötelessége megjelentetnie az új katalán kormány névsorát tartalmazó rendeletet, és "jogi lépéseket" helyezett kilátásba.
Hangsúlyozta, hogy nem áll szándékában másokkal helyettesíteni a kifogásolt katalán politikusokat az új kabinetben, amelyek megalakulását szerdára tervezi.
Az új katalán kormány azonban törvényesen addig nem alakulhat meg, amíg a kinevezéséről szóló rendelet nem lép hatályba, azaz amíg nem jelenik meg a közlönyben.
A spanyol kormány teljes irányítása Katalónia felett pedig akkor szűnik meg, ha megalakul az új katalán kormány. Utóbbit az a spanyol szenátusi határozat írja elő, amely október végén felhatalmazást adott a spanyol kormánynak, hogy ideiglenesen gyakorolja a kormányzati jogköröket Katalóniában is az alkotmány 155-ös cikke alapján.
Továbbra is szabadlábon marad a volt katalán elnök
A Schleswig-Holstein tartományi felsőbíróság kedden elutasította a tartományi főügyészség indítványát a volt katalán elnök őrizetbe vételéről. A bíróság közleménye szerint az ügyészség Spanyolországból származó új információk alapján kezdeményezte, hogy rendeljék el a Carles Puigdemont kiadatási őrizetbe helyezéséről szóló határozat végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az új értesülések révén megnövekedett az elmenekülés veszélye. A bíróság azonban ezt nem így látja, megítélése szerint nem változott az elmenekülés veszélyének mértéke, ezért érvényben marad az az április elején hozott döntése, amelynek alapján a katalán politikus szabadlábon lehet Németországban.Képünk forrása: AFP Photo/Pau BARRENA
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve