A referendum megtartásának felfüggesztése egyelőre csak ideiglenes, a bíróság öt hónapon belül hozza meg végleges döntését arról, hogy megsemmisíti vagy jóváhagyja a népszavazást. Utóbbinak azonban meglehetősen kicsi a valószínűsége, mivel az alkotmánybíróság a 2014. november 9-re meghirdetett népszavazást is végül alkotmányellenesnek találta.
Ráadásul az elmúlt hónapokban a katalán parlament minden olyan döntését megsemmisítette, amely a Spanyolországtól való elszakadásra és az önálló katalán állam létrehozására irányult.
Az alkotmánybírák szerdai állásfoglalásukban felhívják a katalán vezetők figyelmét büntetőjogi felelősségükre a rendelkezés elfogadását és betartását illetően.
A katalán parlament a függetlenségi pártok többségi szavazatával október 6-án fogadta el, hogy 2017 szeptemberében népszavazást rendezzenek az autonóm közösség elszakadásáról.
A spanyol kormány ezt a döntést támadta meg az alkotmánybíróságon. Mariano Rajoy, miniszterelnök úgy véli, a helyi népszavazás sérti a spanyol nép egységét, szuverenitását.
Az előző kormányzati ciklusban a spanyol és katalán vezetés nem értett szót egymással, a párbeszéd lényegében megszűnt.
Az egy hónapja alakult kisebbségi spanyol kormány az elzárkózás helyett most késznek mutatkozik a tárgyalásra, ennek jele, hogy a feladatnak külön felelőse is van Soraya Saénz de Santamaría miniszterelnök-helyettes személyében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve