Finnország nyugati részén megépül az az atomerőmű, amelynek technológiáját a Roszatom szállítja - jelentette ki a Moscow Times tudósísáta szerint Anasztaszija Zotyejeva, az állami tulajdonú vállalat külföldi tevékenységéért felelős elnökhelyettese. A cég nemrégiben jelezte, hogy a Oroszország és a Nyugat feszültté vált viszonya miatt arra számít, hogy projektjei egy részét lemondják partnerei.
Nagy-Britaniában és Csehországban éppen ezt történt, ám a négy-hatmilliárd eurós finn projekt az oroszok várakozása szerint folytatódni fog. Finnországban csak egy 1200 megawattos nukleáris blokkot telepítenének (míg Paks 2. két ilyen reaktorról szól), és az üzleti konstrukció szerint a Roszatom 33 százalékos tulajdonos lenne a projektben. A finn kormány ezzel a konstrukcióval akarta érdekeltté tenni a beruházót abban, hogy ne szálljanak el az égbe a fejlesztés költségei.
Kapcsolódó
A Fennovoima névre keresztelt atomerőműben a Roszatom mellett vagy 40 finn befektető venne részt a gazdaság legkülönbözőbb szektoraiból. A beruházással kapcsolatos egyik bizonytalansági tényező is ebből ered: a Kesko kiskereskedelmi lánc a múlt hónapban jelezte, hogy kiszállna. Ezzel a finn tulajdonrész 50 százalék alá csökkenne. A projekt finn irányítója azt mondta, hogy a bejelentés ellenére számolnak a Kesko részvételével. Emellett további belépőkre is számítanak, amelyek megjelenésével elérhetnék a tervezett 66 százalékos finn tulajdonhányadot. Ha ez nem jön össze, akkor a Roszatom élhet azzal a jogával, hogy 49 százalékra emelje részesedését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve