A Bank of England tavaly novemberben, tíz év után először emelte alapkamatát, 0,25 százalékponttal a továbbra is érvényes 0,50 százalékra - írja az MTI.
A piaci szereplők és az elemzői közösség tagjai az elmúlt hónapokban gyakorlatilag biztosra vették, hogy a Bank of England májusban újból kamatemelést jelent be, de az utóbbi hetek váratlanul gyenge brit gazdasági aktivitási adatai után ez a várakozás szinte eltűnt az előrejelzésekből és a piaci árazásokból.
Kapcsolódó
A brit statisztikai hivatal (ONS) április végén ismertetett előzetes becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) negyedéves összevetésben mindössze 0,1 százalékkal nőtt 2018 első negyedében.
Ez meredek lassulás, a tavalyi negyedik negyedévben ugyanis még 0,4 százalékos negyedéves GDP-növekedést mértek Nagy-Britanniában. (Jó hír jött a brit munkaerőpiacról.)
Fotó: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve