Az idős amerikaiak, a háborús veteránok és a fogyatékosok lehetnek az első vesztesei annak, ha a kormány és az ellenzék nem tud megegyezni az USA 14,3 ezer milliárd dolláros adósságplafonjának megemeléséről - nyilatkozta a sajtónak Barack Obama elnök, aki a Reuters szerint ezzel próbálja fokozni az egyezséget mereven elutasító republikánus ellenzékre nehezedő nyomást. Ha ugyanis az állam augusztus 2-ától nem vehet fel több hitelt, akkor nem tudja kifizetni az említett csoportok járandóságait. John Boehner, a kongresszusi ellenzéki csoportjának vezetője szerint még nincs itt az ideje annak, hogy ilyen nyilatkozatokat tegyenek, szükségtelen burkolt fenyegetésekkel borzolni az emberek idegeit.

A nyugdíjasok a 2010. őszi időközi választásokon megbüntették a demokratákat azért, hogy kormányuk csökkentette az idősek állami egészségbiztosítási alapja, a Medicare forrásait, és az idei New York-i választásokon is a republikánusokat támogatták, akik megígérték, hogy felülvizsgálják a hajlott korúak állami egészségügyi támogatását. A fenyegetés tehát azzal próbálja megszorongatni az ellenzéket, hogy elvesztheti a nyugdíjasok megelőlegezett bizalmát.

Emellett a demokratáknak tizenöt évvel ezelőtt bejött a "nyugdíjkártya" kijátszása. Robert Rubin, a Clinton-adminisztráció pénzügyminisztere 1996-ban ugyanezzel a fenyegetéssel élt, amire válaszul a republikánusok gondolkodás nélkül hozzájárultak az államadósság korlátjának megemeléséhez. A Fehér Házból kiszivárogtatott információk szerint egyébként Obama - aki a hét minden napján tárgyal az ellenzékkel -, a következő napokban békülékenyebb hangot üt majd meg, és a költségvetési hiány csökkentésére vonatkozó konkrét intézkedésekre koncentrál.

Eközben Mitch McConnell republikánus szenátor előállt egy jogi csavarral, amely szerinte lehetővé tenné az elnöknek és a demokratáknak, hogy kiadáscsökkentések nélkül megemeljék az adósságplafont, a republikánusokat pedig megóvná attól, hogy adóemeléseket legyenek kénytelen elfogadni. Javaslata szerint a kongresszus első körben elutasítaná az elnök kérelmét a korlát kitolására, amire Obama elnöki vétóval válaszolna. Az utóbbi felülírásához kétharmados többség kellene a törvényhozásban, ami - hogy, hogy nem - nem jönne össze. Így valamivel több mint egyharmadnyi demokrata képviselő támogatásával a kormány megnövelhetné az adósságkorlátot. Obama "partizán politikának" minősítette ezt az elképzelést. A pénzpiacok, amelyek jelentős költségvetési kiigazítást várnak az USA adósságának mérséklése érdekében, nyilván nem díjaznák a trükköt.