Januárban négy éves mélypontra esett az eurózóna éves inflációja, vagyis 0,7 százalékra lassult. Az infláció további lassulása felerősítette a deflációs félelmeket, ennek ellenére a piac nem várta a 0,25 százalékos irányadó kamat további csökkentését.
Piacon inkább arra számítanak, hogy más eszközökkel lazít a monetáris politikáján az ECB, már csak azért is mert a 0,25 százalék alatt már igen szűk a mozgástér. A szóba jöhető intézkedés első lépésben a sterilizációs kötvényvásárlási program csökkentése vagy megszüntetése lehet.
Kapcsolódó
Az ECB legutóbb 2013. november 7-én csökkentette 25 bázisponttal, 0,50 százalékról 0,25 százalékra alapkamatát, azt megelőzően pedig 2013. május 2-án ugyancsak 25 bázisponttal, 0,50 százalékra. A bejelentést követően az euró árfolyama 1,3510 dollárról 1,3530 dollárra emelkedett, majd korrigált és 1,3500 dollárra esett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve