Egy dunaszerdahelyi műhelyben épül Boros Csaba és Nagy Bence űrrakétája. A két mérnök évek óta dolgozik azon, hogy az általuk megtervezett és megépített szerkezet kijusson a világűrbe - tudósított a pozsonyi Új Szó.
A műhelyben a szénszálas anyaggal bevont Ardea 2-es tesztrakéta fogadja a látogatót. Ez egy technológiai bemutató eszköz, amellyel világossá tesszük, hogy meg tudunk tervezni és el tudunk készíteni egy ilyen rakétamotort - magyarázta Boros Csaba. Az Ardea 2-es mellett két kisebb rakéta és egy indítópad is kirajzolódik a műhelyben.
Álmok
Mindkét építő gyerekkori álma válik valóra a dunaszerdahelyi műhelyben. Boros Csaba a brünni műszaki egyetemen repülőgép-technikát hallgatott, a katonai akadémián doktorált, ahol a speciális hibrid motorokat tanulmányozta és tesztelte. Az egykori csehszlovák rakétaprogramon és az Egyesült Államokból ismert rakétakilövő versenyek sikerén felbuzdulva kezdett el dolgozni az elméleteken.
A tavaly elhunyt érsekújvári Molnár Péterrel már nyolc éve hozzáláttak a kivitelezéshez, amely nagyobb fordulatra kapcsolt, amikor Nagy Bence, a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Gépészeti Karának diákja is csatlakozott hozzájuk. Néha segítőtársa is akad a két tervezőnek és a vállalatok támogatása is sokat segít a projekt kivitelezésében, amelyet a Szlovák Űrtevékenységi Szervezet (SOSA) is kiemelt programként kezel.
Segítők
A rakéta a szénszálas technológiának köszönhetően könnyebb, mint a hasonló szerkezetek, így a jelenleg ismert rakétáknál olcsóbban viheti fel a szállítmányt a világűrbe. A speciális hibrid rakétamotor növeli a szerkezet biztonságát.
Egy szintén dunaszerdahelyi kompozitgyártó cég is segít a szénszálas technológiában. Egy bazini vállalat a nyomásálló, szénszállal erősített, ultrakönnyű tartályok elkészítésével veszi ki a részét a projektből, a pozsonyi Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán a próbapad elektronikai rendszerével foglalkoznak és a katonai egyetem is segít - sorolja a támogatókat Boros Csaba.
Tesztek
Jövőre kilőhetik a tesztrakétát, amely néhány kilométeres magasságig szállhat fel, mert Szlovákiában az aránylag sűrűn lakott területek miatt nem engedélyezik, hogy magasabbra emelkedjen. Remélhetőleg valamelyik katonai lőtéren sor kerülhet a kísérleti kilövésre. A későbbi típusokat, amelyek már elérhetik a tíz kilométeres magasságot, Lengyelországban lövik ki.
Egy aránylag olcsó és biztonságos rakéta elkészítésével motiválhatnánk a piacot - vázolja a terveket Boros Csaba. Világszerte évente mintegy ötven szuborbitális rakétát lőnek ki, ha sikerül csökkenteni az elkészítés és a kilövés költségeit, az nagy piacot nyílhat meg a két magyar és segítőik előtt.
A nyitókép forrása: Pixabay.com.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve