A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett előzetes adatai szerint naptári és szezonális kiigazítással számolva a kiskereskedelmi forgalom reálértéken 2,2 százalékkal, nominális értéken pedig 2,1 százalékkal csökkent júliusban az előző hónaphoz képest.
Elemzők arra számítottak, hogy az árhatások kiszűrésével, azaz reálértéken, 1,0 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom a júniusban mért 3,5 százalékos bővülés után.
Kapcsolódó
Tavaly júliushoz képest, az árhatások kiszűrésével, 4,4 százalékkal, nominálisan - árhatások kiszűrése nélkül - pedig 5,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbihoz képest. Azonban tavaly júliusban 26, míg idén júliusban 27 napon voltak nyitva az üzletek.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságában az idei hét hónapban reálértéken 2,8 százalékkal, nominális értéken pedig 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest.
A második negyedévben a német bruttó hazai termék (GDP) szezonális kiigazítással 0,1 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, szemben az első negyedévben elért 0,4 százalékos növekedéssel.
Németország központi bankja arra figyelmeztetett másfél hete, hogy recesszióba csúszhat a gazdaság, mivel a folyó negyedévben is csökkenhet a teljesítménye.
A német gazdaság utoljára a 2012 vége és 2013 eleje közötti időszakban volt recesszióban. Teljesítményét a belső kereslet és fogyasztás határozza meg, mivel korábbi hagyományos motorját, az exportot erős ellenszelek hátráltatják. A kereskedelmi konfliktusok, a brexit és a világgazdaság gyengesége egyaránt visszafogja a német termékek iránti külső keresletet.
Mivel a magyar és a német gazdaság erősen összefonódott, idővel egy német válság hatásai Magyarországon is jelentkeznének.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve