Nemet mondott az Európai Parlament az EU-csúcs fiskális uniót erősítő döntésére. Az 520-an vetették el és mindössze 124-en támogatták a paktumot, 50 képviselő tartózkodott - írta az Index. (Képünkön az EP új elnöke, Martin Schulz.)
A terv, amely az EU-országok vezetőinek többsége szerint a befektetői bizalmat erősítheti és hosszú távon fenntarthatóvá tehetné a rendszert, az alábbi intézkedéseket tartalmazza: a közös gazdasági kormányzás, a tagállami költségvetés-készítés és az államadósság-kibocsátás erősebb központi - azaz európai bizottsági - ellenőrzésében és felügyeletében, illetve a szabályszegők szankcionálásának szigorítása.
A döntést, amelyet egyedül az Egyesült Királyság (és egy ideig úgy tűnt, hogy Magyarország) nem fogadott el, az EP többek között azért vetette el, mivel véleménye szerint gazdaságpolitikai döntéseket csak demokratikus ellenőrzés mellett lehet meghozni, ezt pedig jelenleg az EU-ban az EP képviseli.
A fiskális paktum egy "kétsebességes" Európához vezethet - érvel az EP. A határozat ráadásul féloldalas, mivel csak a megszorító intézkedésekre vonatkozik, holott a gazdasági növekedés ösztönzésére, a pénzügyi tranzakciók megadóztatására és a pénzszűkét enyhítő kötvényekre is szükség lenne.
A döntés nem érte váratlanul az uniót, a négy legnagyobb frakció ugyanis már egy hete közös sajtótájékoztatón előrejelezte a döntést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve