Volker Kauder a Focus című német hírmagazin szombati számában megjelent interjúban arra a kérdésre, vajon korábban kellett volna segíteni az Európai Unió külső határain fekvő tagországoknak, elmondta: amikor már látható volt, hogy "nem néhány ezer emberről van szó, jobban kellett volna segíteni Olaszországnak, Görögországnak, vagy Magyarországnak". "Európa ebben kudarcot vallott" - tette hozzá.
Az ideiglenes műszaki határzárra vonatkozó kérdésre azt mondta: "nincs ok Orbán Viktor bírálatára, ha ellenőrzi a külső határt". "Az, hogy azt gondolja, ehhez egy kerítést kell építeni, alapvetően összhangban van a joggal, akkor is, ha mi azt gondoltuk, hogy a szögesdrót kerítések Európában a múlthoz tartoznak" - mondta a német konzervatívok frakcióvezetője.
Arra a kérdésre, hogy mindennek alapján a magyar miniszterelnök helyesen jár el, Volker Kauder kijelentette: "nem tartom elfogadhatónak azt, ahogyan Orbán úr a menekültekkel bánik, és hogy országa számára hatályon kívül helyezte a Dublin-eljárást". Hozzátette: "Magyarországon nyilvánvalóan tudatosan is olyan körülményeket teremtettek, amelyek a menekültek elrettentését szolgálják". "Egy EU-tagnak magától értetődő módon csak arányos eszközökkel kellene biztosítania határát" - mondta a CDU/CSU frakcióvezetője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve