Az eurózóna legerősebb országának GDP-je 0,5 százalékkal zsugorodhat a harmadik negyedévben, majd 0,8 százalékkal a negyedikben, így - mivel két egymást követő negyedévben csökken a teljesítménye - technikai értelemben recesszióba kerül. Az év első felének bővülése ellensúlyozza a rosszul alakuló július-decemberi időszakot, ezért a gazdaság 0,8 százalékkal bővülhet 2012-ben. Ez az előrejelzés azonban alaposan elmarad az OECD májusi prognózisától, amelyben 1,2 százalékos pluszt vártak Németországtól. Mindez a német gazdaságtól erősen függő magyar gazdaságnak is rossz hírt jelent.

Az eurózóna második és harmadik legnagyobb gazdaságával kapcsolatos kilátásait is rontotta a szervezet. Franciaország a gazdasági visszaesést hozó július-szeptember után minimális bővüléssel zárhatja az év utolsó három hónapját, s így 0,2 százalékos GDP-növekedést könyvelhet el 2012-ben. Tavasszal még 0,6 százalékos pluszt várt az OECD. Az olasz gazdaság tovább csúszik lefelé a lejtőn és végül 2,4 százalékos mínuszt szenvedhet el idén. Ez is rosszabb, mint a mínusz 1,7 százalékos korábbi prognózis.

Az OECD szakértői úgy vélik, hogy a német gazdaság megingása fordulópontot jelent az eurózóna válságának történetében. Ezért hangsúlyozzák jelentésükben, hogy a krízist csak európai összefogással lehet legyűrni. Nem pusztán további lépésekre van szükség, hanem arra is, hogy a döntéshozók és a gazdasági szereplők jobban bízzanak a monetáris unióban. Az OECD kamatcsökkentést várt a tegnapi ECB-döntés előtt és támogatta a bank kötvényvásárlási terveit. A jövő évi választásokra készülő Angela Merkel német kancellár talán már tudott a romló GDP-kilátásokról. Lehet, hogy ez is szerepet játszott abban, hogy az elmúlt hetekben fellazította ellenállását a gazdasági növekedés élénkítését követelő hangokkal, ezen belül a ECB kötvénypiaci beavatkozásával szemben.

GDP-változás* (százalék)
2012. I. n.-év2012. II. n.-év2012. III. n.-év2012. IV. n.-év
Egyesült Államok2,01,72,02,4
Japán5,51,4-2,30,0
Németország2,01,1-0,50,8
Franciaország0,1-0,2-0,5-0,8
Olaszország-3,3-2,9-2,9-1,4
Nagy-Britannia-1,3-1,8-0,7**0,2
Kanada1,81,81,31,9
G71,80,90,31,1
Euró-3***0,1-0,3-1,0-0,7
*annualizált negyedév/negyedéves változás
**nem tükrözi a királynő gyémántjubileuma és az olimpia hatását
***Németország, Franciaország és Olaszország adatainak súlyozott átlaga
Forrás: OECD