A Markit közleménye szerint a feldolgozóipari PMI augusztusban 52 pont volt a júliusi 52,4 pont után, a szolgáltató szektori BMI 56,4 pont 56,7 pont után, míg a két ágazat teljesítményét egyszerre mérő összetett PMI mutató 54,9 pontra csökkent 55,7 pontról. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat vagy alszektor növekedését, 50 pont alatti értéke pedig visszaesését jelzi, vagyis ezúttal a teljesítmény lassulását mutatja.
Az adatokból kiderül, hogy a német gazdasági növekedésnek a szolgáltató szektor volt a motorja, az ágazat teljesítménye továbbra is többéves csúcson van. Ezzel szemben a feldolgozóiparnál érezhető lassulás volt, a feldolgozóipari termelés utoljára 2013 júniusában volt ilyen gyenge.
Kapcsolódó
Az új megrendelések száma dinamikusan nőtt a szolgáltató szektorban, de csak mérsékelten a feldolgozóiparban. A foglalkoztatottak száma már a tizedik egymást követő hónapja bővült, de a növekedés üteme öt hónapja nem volt ilyen lassú. A beszerzési és a termelői árak egyaránt növekedtek.
A vállalatoknál az üzleti hangulat továbbra is pozitív, de a németek kevésbé derűlátóak, mint egy évvel korábban. Oliver Kolodseike, a Markit elemzője szerint az augusztusi előzetes adatok alapján kedvező a német vállalati szektor helyzete, de aggasztó lehet, hogy a feldolgozóipar leszakadóban van a szolgáltató szektorhoz képest.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve