A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint naptári és szezonális kiigazítással számolva a kiskereskedelmi forgalom reálértéken 5,6 százalékkal, nominális értéken pedig 5,7 százalékkal csökkent márciusban az előző hónaphoz képest.
2007 januárja óta nem mértek havi összevetésben ilyen erős visszaesést mint most márciusban. Elemzők még ennél is rosszabb adatot vártak, arra számítottak, hogy az árhatások kiszűrésével, azaz reálértéken, 7,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom a februárban mért 0,8 százalékos növekedés után.
Kapcsolódó
Éves összevetésben az árhatások kiszűrésével, 2,8 százalékkal, nominálisan - árhatások kiszűrése nélkül - pedig 1,5 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom. Elemzők reálértéken 1,5 százalékos emelkedést vártak az előző havi 6,5 százalékos növekedés után.
Idén és tavaly is 26 napon voltak nyitva az üzletek márciusban.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságában az első negyedévben reálértéken 2,0 százalékkal, nominális értéken pedig 3,0 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Peter Altmaier német gazdasági miniszter arra figyelmeztetett, hogy a járvány a második világháború óta nem látott válságba taszíthatja Németország gazdaságát.
A szövetségi kormány új, szerdán bemutatott előrejelzése szerint a hazai össztermék (GDP) idén 6,3 százalékkal csökkenhet, jövőre viszont már 5,2 százalékos növekedés következhet, és a gazdaság 2022 elejére érheti el a koronavírus-világjárvány előtti szintet.
A mélypont a második negyedévben lehet, a német gazdaság teljesítménye az április-júniusi időszakban 11 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbitól. A harmadik negyedévtől egészen a vizsgált időszak végéig, 2021 utolsó negyedévéig mérsékelt ütemű, de folyamatos növekedés várható.
Azonban mindennek az a feltétele, hogy fokozatosan tovább kell lazítani a járvány miatt elrendelt korlátozásokat, és sikerüljön megakadályozni a fertőzöttek számának újabb meredek és ellenőrizetlen növekedését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve