A minimálbért jövőre vezetik be, az összegét 2016-tól kétévente felülvizsgálják, és néhány ágazatban 2017-ig átmeneti szabályok lesznek érvényben. A kormány adatai szerint a lépés 3,7 millió munkavállalót érint, akik eddig ennél kevesebbet kerestek.
A minimálbér nem vonatkozik a 18 év alattiakra és hat hónapig azokra, akik tartós munkanélküliség után lépnek ismét munkába. Azokon a területeken, amelyeken ágazati bérmegállapodások vannak érvényben, a bér 2016-ig elmaradhat a törvényes minimálbértől.
A minimálbér bevezetése a szociáldemokraták egyik legfontosabb politikai célja volt. Angela Merkel kancellár a CDU nevében a választási kampány során határozottan ellenezte a szociáldemokrata javaslatot, később azonban kénytelen volt visszakozni, különben nem jöhetett volna létre a nagykoalíció.
A gazdasági érdekképviseletek végig ellenezték a minimálbér bevezetését, azzal érvelve, hogy munkahelyek fognak megszűnni. Az müncheni ifo gazdaságkutató szerint 900 ezer munkahely kerül veszélybe.
Németországban eddig csak úgynevezett ágazati bérminimumok voltak érvényben, amelyekről a munkáltatók és a szakszervezetek állapodtak meg.
A német parlament felsőháza, a Bundesrat jövő héten szavaz a kérdésben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve