"A németországi gazdasági fejlődést a nyári negyedévben és azt követően is erősen befolyásolja a gázpiac kedvezőtlen alakulása" - állapították meg a jelentésben. A július-szeptemberi időszakra vonatkozóan várakozásaik szerint a gazdasági teljesítmény "egyhelyben fog toporogni".
A Szövetségi Statisztikai Hivatal már a második negyedévre is a bruttó hazai termék (GDP) stagnálását jelezte negyedéves bázison. A wiesbadeni székhelyű hivatal most csütörtökön (augusztus 25-én) teszi közzé az áprilistól júniusig tartó időszak végleges adatait - írja az MTI.
"A téli gázellátással kapcsolatos nagyfokú bizonytalanság és az erőteljes áremelkedés valószínűleg jelentős terhet ró majd a magánháztartásokra és a vállalatokra egyaránt". Az inflációs ráta pedig az ősszel már "tíz százalékos nagyságrendű" lehet a prognózis szerint. "A GDP csökkenésének valószínűsége a következő téli fél évben mindazonáltal jelentősen megnőtt a gázpiacon bekövetkezett kedvezőtlen fejlemények miatt."
Az inflációt egyrészt az ukrajnai háború miatt emelkedő energia- és élelmiszerárak fűtik, másrészt a lakossági kereslet felfutása a járványügyi korlátozások eltörlését követően.
A Bundesbank szerint Németország államháztartása "még mindig jó helyzetben van a gazdaság stabilizálásához még kedvezőtlenebb fejlemények esetén is". A központi bank figyelmeztetett egyúttal az adósságfék betartásának a szükségességére az elkövetkező évben. A 2009 óta az alaptörvényben rögzített adósságfék csak korlátozott mértékben teszi lehetővé, hogy a szövetségi kormány új hiteleket vegyen fel. 2020-ban és 2021-ben a szövetségi kormány a magas pandémiás terhek miatt élt a veszélyhelyzet esetében rendelkezésre álló mentesség lehetőségével.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve