A vasárnap megjelenő interjúban, amelyből pénteken részleteket ismertettek, a külügyminiszter hozzátette: Twitter-üzenetek és sms-ek ezreit kapják naponta a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) politikusai, melyben a választók világossá teszik, hogy ha a párt nem állítja vissza a halálbüntetést, akkor többet nem fognak rá szavazni.
Korábban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke figyelmeztette Ankarát: ha visszaállítja a halálbüntetést, azzal a csatlakozási kérelmét ítéli halálra. Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára pedig emlékeztetett, hogy az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartása felett őrködő, 49 országot tömörítő páneurópai szervezet tagjai nem alkalmazhatják a halálbüntetést, és az ezt rögzítő egyezményekhez Törökország is csatlakozott.
Recep Tayyip Erdogan török elnök viszont korábban közölte: a török nép a halálbüntetés visszaállítását követeli, és egy demokratikus jogállamban a politikusok kötelessége hallgatni a választókra.
"Az EU-nak nincs joga, hogy kioktasson minket ezen a téren" - hangsúlyozta az interjúban Cavusoglu.
A népszavazás kiírásához 330 képviselő támogatása szükséges az 550 fős ankarai parlamentben. Az AKP-nek viszont csak 317 mandátuma van, de a jobboldali Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) már bejelentette: kész támogatni a halálbüntetés visszaállítását. A népszavazáson ehhez már csak egyszerű többségre lenne szükség. Erdogan korábban azt is világossá tette: hozzájárulását adja a halálbüntetés ismételt bevezetésére, ha a parlament erről határoz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve