Az Enzo Moavero Milanesi vezette olasz külügyminisztériumban magyarázatot várnak a francia elnöki hivatal keddi közleményére. Ebben Emmanuel Macron francia elnök felelőtlennek és cinikusnak nevezte a római kormány magatartását. A római kormánypalota szintén közleményben válaszolt, hangsúlyozva, hogy Róma "nem fogadhat el álszent leckéztetést olyan országoktól, amelyek a migrációval szemben mindig más irányba fordították tekintetüket".
Olaszországban ennél is nagyobb visszhangja volt annak, hogy Gabriel Attal, a Macron vezette En Marche párt brüsszeli szóvivője egyenesen "undorítónak" nevezte az olaszok eljárását - írja az MTI.
Kapcsolódó
Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormányzó Liga politikusa kedd esti televíziós interjújában kijelentette, hogy menedékkérők áthelyezésében Franciaország magatartása volt eddig a legméltánytalanabb, mivel Párizs az általa vállalt majdnem tízezres kvótából eddig 640 menedékkérőt vett át. "Emmanuel ha tényleg arany szíved van, már holnap átküldünk neked további kilencezret!" - üzente Matteo Salvini a francia elnöknek. (Menekültek: fontos bejelentést tettek az olaszok.)
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök pénteken indul Párizsba, első európai látogatására, és Emmanuel Macron is fogadja őt. Olasz sajtóértesülések szerint azonban az olasz fél a látogatás lemondását mérlegeli.
Olaszország vasárnap megtagadta a francia Sos Mediterranée és az Orvosok határok nélkül (MSf) civilszervezetek által működtetett, 629 migráns szállító mentőhajó kikötését, de Málta sem fogadta a hajót. Az Aquarius sorsa végül kedden rendeződött: a migránsokat olasz hajók segítségével szállítják át Spanyolországba, amely felajánlotta, hogy fogadja őket. Az MSF azonban kifogásolta, hogy a kimerült embereknek így további négy napot kell kibírniuk a tengeren.
A kép forrása: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve