A londoni alsóházban szeptember elején beterjesztett tervezet célja a hivatalos meghatározás szerint az, hogy Egyesült Királyság belső piacának szabályozási jogköreit az Európai Uniótól teljes mértékben az Egyesült Királyság nemzeteinek kormányaihoz helyezze át.
Maros Sefcovic szerint a kilépési megállapodást teljes mértékben, változtatások nélkül végre kell hajtani. "A megállapodást nem kell, és nem is lehet újra tárgyalni, nemhogy egyoldalúan megváltoztatni, figyelmen kívül hagyni, vagy egyáltalán nem alkalmazni."
Szavai szerint "nem lehet elégszer hangsúlyozni", hogy az elfogadott szöveg egyes lényegi pontjait kifejezetten az Ír-sziget fegyveres konfliktusainak évtizedeit 1998-ban lezáró úgynevezett nagypénteki megállapodás, és az azt követő békefolyamat eredményeinek védelme érdekében fogalmazták, ideértve a kemény határellenőrzés elkerülését is. A megállapodás elismeri Észak-Írország egyedülálló körülményeit, lehetővé téve további fejlődését és a jólét biztosítását - emlékeztetett Sefcovic.
Az uniós biztos aggodalmát fejezte ki a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok nyilvántartásba vételére vonatkozó brit rendszer miatt, amely az azonos tartózkodási engedéllyel rendelkezők különböző kategóriáit állapítja meg. Ez aláássa a jogbiztonságot, és befolyásolja az érintettek jogait. Nem lehet két egymástól megkülönböztetett kedvezményezett csoportja a kilépési megállapodásnak - mondta a biztos.
Az átmeneti időszak közelgő vége miatt a Egyesült Királysággal folytatott brexit-ügyi tárgyalás előre haladásáért felelős vegyes bizottságnak legkésőbb október elején üléseznie kell, és át kell tekintenie az eddig elért eredményeket.
Az EU teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy a rendelkezésre álló időn belül konstruktívan, hatékonyan és időben végre hajtsa a kilépési megállapodásban foglaltakat - tette hozzá Sefcovic.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve