A statisztikai hivatal információi szerint a szerb külkereskedelmi forgalom 13,3 százalékkal nőtt 2017 első kilenc hónapjában az előző év ugyanezen időszakához képest. Január és szeptember között a külkereskedelmi forgalom összértéke 25,4 milliárd euró volt, ebből az export 11,25 milliárdot, az import pedig 14,15 milliárd eurót tett ki.
A külkereskedelmi forgalom 64,3 százalékát a nyugat-balkáni ország az Európai Unió tagországaival bonyolította le. Export szempontjából Szerbia legjelentősebb külkereskedelmi partnere Olaszország, Németország, Bosznia-Hercegovina, Oroszország és Románia, import szempontjából pedig Németország, Olaszország, Kína, Oroszország és Magyarország.
A statisztikai hivatal azt is közölte kedden, hogy Szerbia ipari termelése éves szinten 7,3 százalékkal növekedett szeptemberben, az év első kilenc hónapja tekintetében pedig 3,5 százalékos volt az éves növekedés. A tavalyi év átlagához viszonyítva január és szeptember között az ipari termelés 7,9 százalékkal növekedett.
A RZS becslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2017 harmadik negyedévében 2,1 százalékkal növekedett az előző év ugyanezen időszakához képest. A GDP-változásról azonban csak november végén közöl részletes információkat a statisztikai hivatal. (Jön a tényleges életfogytiglan Szerbiában.)
Ana Brnabic szerb miniszterelnök pedig kedden az államadósságra vonatkozó adatokat is nyilvánosságra hozta. Ezek szerint szeptember végén Szerbia GDP-arányos államadóssága 65,4 százalékos volt. A kormányfő szerint ez az arány az év végéig 62-63 százalékra csökken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve