Részben ez volt az ára annak, hogy ugyanakkor az államháztartás deficitjét sikerült a GDP 3 százalékára, az uniós deficitplafonra csökkenteni. Ez meghaladja ugyan a Monti-kormány által legutóbb prognosztizált 2,6 százalékot, de lényeges javulás az előző évi 3,8 százalékhoz képest.
A Monti-kormány szükségintézkedései, az emelkedő munkanélküliség miatt 4,3 százalékkal esett a háztartások fogyasztása, a kormánykiadások 2,9 százalékkal csökkentek és a beruházások 8 százalékkal estek vissza az ISTAT adatai szerint. Az import 7,7 százalékkal maradt el a 2011. évitől, az export viszont 2,3 százalékkal emelkedett.
Az olasz GDP 2011 óta, már hat egymást követő negyedévben csökken, és elemzők szerint a recesszió legalább az év közepéig folytatódik, előrevetítve, hogy a hazai össztermék az idén további 1 százalékkal zsugorodik. Az inflációt kiszűrve az olasz GDP a 2001. évi értéket sem éri el.
Részben a hazai össztermék csökkenése miatt történelmi csúcsra nőtt az államadósság GDP-hez viszonyított aránya, elérte a 127 százalékot az előző évi 120,8 százalékkal szemben.
A megszorító intézkedések miatt a Monti-kormány támogatottsága folyamatosan csökkent és a Monti vezette centrista szövetség csak a szavazatok 10 százalékát szerezte meg a vasárnap és hétfőn lezajlott parlamenti választáson.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve