A politikus szerint néhány napon belül végleges megállapodás születhet, amit az európai pénzügyminiszterek november 12-i tanácskozásukon már meg is tárgyalhatnak.
"Nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz, a meglévő öt vagy hat nyitott kérdés teljes mértékben áthidalható" - fogalmazott Szhiarlisz.
A ciprusi államháztartást a bankok feltőkésítésének magas költsége, illetve a mélyülő recesszió sodorta nehéz helyzetbe. A kormány most ellenzéki pártokkal és szakszervezetekkel egyeztet a 12-13 milliárd euró körüli mentőhitel feltételéül szabott kiadáscsökkentési és adóintézkedésekről.
Az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank szakembereiből álló úgynevezett trojka utoljára a nyár folyamán tartott helyszíni tárgyalásokat a ciprusi hatóságokkal, de akkor nem született megállapodás, ahogy az újabb ciprusi tárgyalások időpontját sem kötötték ki.
Szhiarlisz az interjúban elmondta: továbbra sincs rögzített időpont a tárgyalások folytatására, de azt néhány napon belül meg lehet szervezni.
A pénzügyminiszter leszögezte: "mindent megteszünk annak érdekében, hogy november közepére meglegyen a megállapodás, de ez természetesen nem csak a ciprusi félen múlik". Bizonyosan megszületik a hitelmegállapodás, hiszen a kormány tudatában van a helyzet súlyosságának és annak, hogy milyen felelősséget visel az ország jövőjéért - tette hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve