A gazdasági növekedés üteme megegyezik a spanyol jegybank által várt mértékkel, és 0,1 százalékkal marad el a kormány által jelzett 3,3 százaléktól. A tavalyi utolsó negyedévében a növekedés mértéke 0,8 százalék volt, ugyanannyi, mint a harmadik negyedévben.
Az elmúlt évben a legnagyobb arányú, 1 százalékos bővülés április-júniusban volt az első negyedév 0,9 százalékos eredménye után. A gazdasági válság óta Spanyolországban sorban ez már a tizedik negyedév, amely növekedést mutat.
A spanyol nemzeti bank e héten publikált tájékoztatója szerint mindez elsősorban a lakossági fogyasztás élénkülésének köszönhető. Hivatalosan február végén publikálják a növekedési adatokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve