Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala csütörtökön közölte, hogy havi összehasonlításban 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak novemberben. Elemzők is 0,2 százalékot vártak az októberi stagnálás után.
Éves összevetésben 1,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak novemberben, csakúgy mint októberben. Elemzők gyengébb ütemre, 1,1 százalékra számítottak.
Kapcsolódó
Az erősen ingadozó élelmiszer- és energiaárak kiszűrésével számított maginfláció tavaly novemberhez képest 1,6 százalékkal nőtt, csakúgy mint októberben. Elemzők is 1,6 százalékra számítottak. Havi összevetésben 0,2 százalékra ugrott a maginfláció novemberben. Elemzők 0,1 százalékot vártak az októberi stagnálás után.
Éves összevetésben az élelmiszerek ára 3,7 százalékkal emelkedett, az energiáé viszont 9,4 százalékkal csökkent, utóbbi kategórián belül az üzemanyagok ára 19,3 százalékkal, a fűtőolajé pedig 26,4 százalékkal esett vissza.
Havi összehasonlításban az élelmiszerárak 0,1 százalékkal csökkentek, míg az energiaárak 0,4 százalékkal nőttek.
A nyomott infláció lehetővé teszi, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve még hosszú időre fenntartsa rendkívül laza monetáris politikáját, hogy támogassa a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságot - írja az MTI.
A Federal Reserve továbbra is a zéró szint közelében tarthatja kamatait, miközben likviditásnyújtó és eszközvásárlási programjaival masszívan pumpálja a pénzt a gazdaságba.
A Fed jelenleg jobban aggódik a munkaerőpiaci helyzet miatt, és az inflációs cél kezelésének pár hónapja meghirdetett új, rugalmas megközelítésével hosszabb távon is eltűrheti majd a magasabb inflációt kamatemelés nélkül, nehogy megtörje a gazdaság fellendülését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve