Az amerikai és a szövetséges hírszerzések ügynökeit az elmúlt fél évben kiképezték és felszerelték arra, hogy a helyszíneken szövet- és anyagmintát, valamint video-bizonyítékokat gyűjtsenek, amelyek megkönnyítik az incidensekkel kapcsolatos gyors laborvizsgálatokat és a véleményalkotást.
A lap emlékeztetett rá, hogy a brit kormány már pénteken közölte: a vegyi fegyverek bevetése lehet az egyetlen valószínű magyarázat arra, hogy miért pusztultak el olyan sokan Damaszkusz határában a héten. Amerikai részről is azt jelezték, hogy van bizonyíték az ilyen eszközök alkalmazására és hogy ezekről néhány napon belül elkészül a végleges értékelés.
A The Wall Street Journal úgy értesült, hogy az amerikai, a brit, a francia és más hírszerző szolgálatok között olyan új megállapodás jött létre, amelynek értelmében ezek a szervek külön-külön gyűjtik össze és elemzik a mintákat és csak a végén egyeztetik az eredményeket. A cél a minél pontosabb ténymegállapítás.
A lap emlékeztetett arra az idei esetre, amikor az amerikai hírszerzés több héten keresztül kétségbe vonta a britek, franciák és izraeliek megállapítását, miszerint a szíriai kormány vegyi fegyvereket vetett be, majd utóbb maga is erre az eredményre jutott.
A britek először tavaly télen, egy Londonba kicsempészett szíriai vizsgálatakor jutottak arra a következtetésre, hogy Damaszkusz valószínűleg szaringázt vetett be. Az amerikai elemzők, különösen a Pentagon alkalmazásában állók, kételkedve fogadták az eredményt. Nem tudták ugyanis kizárni annak a lehetőségét, hogy a bizonyítékot a felkelők kreálták azzal a szándékkal, hogy a Nyugatot belerángassák a konfliktusba.
Nagy-Britanniában arra a megállapításra jutottak, hogy a szíriai kormányerők a legutóbbi, augusztus 21-i esetet megelőzően idén már március 19-én és április 13-án is alkalmaztak vegyi fegyvert.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve