Miután korábban az ukrán parlament megakadályozta, hogy a Gazprom tulajdonába kerülhessen az ország gázvezeték-hálózata, most törvénnyel lehetővé tette, hogy beszállhassanak nyugati cégek. A világ egyik legnagyobb gázszállító rendszerének értékét 25-35 milliárd dollárra becsülik.
A javaslatot a Verhovna Radának Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök nyújtotta be, ahol mindössze két szavazattal kapott többet az elfogadásához szükséges 226-nál. Az új szabály értelmében a hálózat 51 százalékának kell az ukrán állam tulajdonában maradni, a többit amerikai és európai partnereknek ajánlják fel. Támogatói szerint ez erősíteni fogja Ukrajna mint tranzit ország helyzetét. Azt tervezik, hogy a befektetőkkel egy új vállalatot hoznak létre a hálózat igazgatására.
Az elemzők azonban úgy vélik, nem lesz könnyű befektetőket találni, mert az ukrán hálózat értékét a rajta keresztül Európába jutó orosz gáz adja. Ha átmeneti is lesz a jelenlegi polgárháborús helyzet, Moszkvának eltökélt szándéka, hogy minimálisra csökkentse az ukrán tranzitot. Az országot elkerülő Nyugati Áramlat már kész és működik, s ha megépül a Déli Áramlat is, az ukrán csővezeték rendszer értékének több mint felét elveszítheti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve