A koronavírus-járványt eddig sikeresen kezelő Thaiföldön most véglegesítik azt a tervet, amely a napsütésre vágyó európai nyugdíjasok számára lehetővé teszi, hogy a közelgő téli hónapokat a turistaparadicsomként számontartott országban töltsék, mentőövet nyújtva az összeomlófélben lévő helyi vendéglátásnak - írta a napilap.
Bár az ázsiai ország március végén lezárta a határait a külföldiek többsége előtt, a kormány nyitni akar azok előtt, akik huzamosabb időre, akár kilenc hónapra is maradnának - mondta a Bloombergnek Boon Vanasin, Thaiföld harmadik legnagyobb, kórházakat és nyugdíjasotthonokat üzemeltető cége, a Thonburi Healthcare Group elnöke.
A várakozások szerint még a tél beállta előtt megérkezhetnek az első európai nyugdíjasok. Traisulee Traisoranakul kormányszóvivő is megerősítette a terv létezését a hírügynökségnek. Most pontosítják azokat az intézkedéseket, amelyekkel tovább csökkentenék a vírusfertőzés kockázatát.
A thai kormány korábban megpróbálta a szállásdíj 40 százalékának átvállalásával támogatni a belföldi turizmust, de a helyiek még így sem tudták pótolni a külföldieket, mivel az összes turista kétharmada a határokon túlról érkező vendég, és a bevételek 90 százalékát ők adják.
Először csak kevés embert engedünk be az országba, hogy teszteljük az új szisztéma működését - mondta a múlt héten Prayuth Chan-o-cha miniszterelnök. Véleménye szerint mindenképpen tenni kell valamit, ellenkező esetben tönkremennek az üzletek, és az emberek elveszítik a munkájukat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve