Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője nem válaszolt arra a kérdésre, hogy hajlandó-e az elnök aláírni a törvénytervezetet. Az Obama-kormány korábban közölte Teheránnal, hogy a diplomata kinevezése elfogadhatatlan lenne számára.
Az amerikai kongresszus mindkét házában kétpárti konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy az iráni diplomata ne léphessen be az Egyesült Államokba, márpedig az ENSZ székháza New Yorkban található.
Az iráni ENSZ-misszió vezetésére kiszemelt Hamid Abutalebi diákként állítólag tagja volt annak a csoportnak, amely 1979-ben megszállta az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, amelynek 52 alkalmazottját 444 napig fogva tartották. Az incidens jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az akkori elnöknek, Jimmy Carternek nem sikerült újraválasztatnia magát.
Irán a maga részéről Abutalebi elutasítását tartja elfogadhatatlannak. Teherán emlékeztetett rá, hogy a diplomata korábban kapott már amerikai vízumot. Hamid Abutalebi az ENSZ-beli megbízatását megelőzően Belgiumban az Európai Uniónál, Olaszországban és Ausztráliában képviselte nagykövetként hazáját. A diplomata azt állította, hogy a teheráni amerikai nagykövetséget elfoglaló iszlamista diákcsoportban kizárólag tolmácsi és fordítói feladatokat látott el.
A kongresszus által elfogadott törvénytervezet nem személy szerint Abutalebit, hanem az olyan személyeket fosztaná meg az amerikai beutazási engedélytől, akik kém- vagy terrorista tevékenységet folytattak, vagy veszélyt jelentenek az amerikai nemzetbiztonság számára.
Az Egyesült Államok ritkán tagadja meg a vízumot az ENSZ-be tartó nagykövetjelöltektől vagy állami vezetőktől. Problematikus esetekben Washington - miként a 90-es években egy másik iráni misszióvezető-jelölt vagy nemrégiben Omar el-Besir szudáni elnök esetében - értésre adja az ellenkezését, vagy az amerikai külügyminisztérium elutasítja a vízumkérelem feldolgozását.
Szakértők szerint Abutalebi esetében amerikai részről mindkét említett megoldás szóba kerülhet, de a vízumkérelem jóváhagyása is. Az amerikai bevándorlási törvény értelmében a beutazási engedély visszautasítását a hatóságnak nem kell konkrétabban megindokolnia annál, mint hogy a kérelmezőt fenyegetőnek véli az amerikai biztonságra vagy politikára nézve.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve