A volt elnök szerint a rendelet vallásuk szerint diszkriminál embereket, amivel - mint fogalmazott - "mélységesen nem ért egyet". " A tét az amerikai értékrendszer".
Barack Obama először nyilatkozott a Fehér Házból történt távozása óta. A korábbi elnök közleményben biztosította támogatásáról a Donald Trump bevándorlást szigorító rendelete ellen tiltakozókat - írta az MTI.
Kapcsolódó
Új szóvivője, Kevin Lewis a közlemény nyilvánosságra hozatalakor leszögezte: a volt elnök igyekszik tartani magát ahhoz az amerikai hagyományhoz, hogy volt elnökök tiszteletben tartják utódjuk munkáját, illetve döntéseit. Most azonban azért fejezi ki egyet nem értését Donald Trump döntésével, mert szerinte alapvető értékekről van szó, s mert "erre buzdítja őt az a politikai aktivitás, amelyet szerte az országban tapasztal".
Az emberek alkotmányos jogaikat gyakorolják, amikor gyülekeznek, szervezkednek, választott tisztségviselőik révén a hangjukat hallatják s mi éppen ezt várjuk el, amikor az amerikai értékrend a tét - fogalmazott a szóvivő.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve