Az elnöki hivatal szerint mindkét esetben munkamegbeszélésről van szó. Az amerikai elnök pénteken más országok vezetőivel, köztük az orosz elnökkel, részt vesz a normandiai partraszállás 70. évfordulóján megrendezendő megemlékezéseken.
Előző este Barack Obamát Párizsban egy étteremben este 7 órakor vacsorán látja vendégül Francois Hollande. A két ország vezetője nemzetközi kérdéseket fog megvitatni, különös tekintettel a világ egyes térségeiben uralkodó válságokra, amelyek mindkét elnököt nyugtalanítják, mégpedig Ukrajnában, Szíriában, Afrikában. Ezenkívül napirendre kerül a terrorizmus elleni harc és a kétoldalú viszony is.
A The Wall Street Journal napilap múlt pénteki értesülései szerint az amerikai szövetségi hatóságok több mint 10 milliárd dolláros büntetést szabhatnak ki a BNP Paribas francia nagybankra az Irán, Szudán és más államok ellen hirdetett amerikai gazdasági szankciók megsértése miatt. Francia diplomáciai források szerint Francois Hollande államfő ezt a témát is szóba kívánja hozni Obamának csütörtök este.
A vacsora után a francia elnök este 9 órakor az Elysée-palotában újabb vacsoravendéget lát vendül, ezúttal Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Az elnöki hivatal szerint ennek a megbeszélésnek a középpontjában az ukrán helyzet, valamint Oroszország és az Európai Unió viszonya fog állni.
Egyik találkozó után sem várható sajtótájékoztató.
Obama és Putyin először pénteken a normandiai Bénouville kastélyban megrendezésre kerülő díszebéden fognak találkozni, majd mindketten részt vesznek a partraszállási megemlékezési ünnepségen Ouistrehamban. Kétoldalú találkozót azonban nem terveznek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve