A UBS szakértője szerint az az alapvető különbség az USA és Franciaország között, hogy utóbbi nem tud saját pénzt nyomtatni, a piacok nem is kezelik AAA-országként.
A Bloomberg összeállítása felhívja a figyelmet arra, hogy miközben mind a három nagy hitelminősítő megerősítette a francia osztályzatot az elmúlt hónapokban, a CDS-felár már magasabb mint az alacsonyabb besorolású maláj, thai, japán, mexikói vagy éppen cseh felár.
Ha Olaszországnak és Spanyolországnak gondjai vannak, biztosak lehetünk-e abban, hogy Franciaországot továbbra is az eurózóna belső körének tekinthetjük-e? - teszi fel a kérdést az UniCredit vezető eurózóna-stratégája.
A képhez hozzá tartozik ugyanakkor, hogy Franciaország GDP-arányos államadóssága 84,7 százalékon áll, szemben az olaszok 120,3 százalékával úgy, hogy 2007 óta a gazdaság kétszer olyan gyorsan nőtt, mint az olaszoké. 2010 végén a teljes államadósság 1,59 ezer milliárd euróra rúgott (Róma 1,8 ezer milliárd alatt nyögött), ám 2006 óta minden évben nagyobb államháztartási hiányt produkált, mint Olaszország.
A Standard & Poor's illetékese a Liberation című francia napilap hétfői számában azt mondta, hogy Franciaország besorolása AAA, stabil kilátással, így nincs ok a fizetőképesség miatt aggódni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve