A jelenlegi és volt kormányzati tisztségviselőket - köztük egy volt minisztert - a venezuelai ellenzék korrupcióval vádolta meg - írja az MTI.
Az amerikai pénzügyminisztérium a honlapján közzétett szankciós listára felkerült Rodolfo Clemente Marco Torrest, Arabua állam kormányzója és a venezuelai kormány korábbi élelmezésügyi minisztere, valamint Francisco José Rangel Gómez, Bolívar állam volt kormányzója, Fabio Enrique Zavarse Pabon, a venezuelai hadsereg egyik parancsnoka és Gerardo José Izquierdo Torres államminisztere.
A Steve Mnuchin vezette pénzügyi tárca a szankcióval sújtott személyek valamennyi esetleges amerikai javait és vagyontárgyait befagyasztja. Továbbá eltiltja őket bárminemű amerikai üzleti tevékenységtől, illetve megtiltják amerikai állampolgároknak és vállalatoknak, bankoknak a velük való kapcsolatot.
Az amerikai kormányzat már eddig is több jelenlegi és egykori kormányzati tisztségviselő ellen hozott szankciókat, korrupció és hatalommal elkövetett visszaélés gyanúja miatt. Legutóbb november közepén, a venezuelai regionális választások után hoztak szankciókat olyan tisztségviselők ellen, akiket azzal gyanúsítottak, hogy részt vettek a vélelmezett választási csalásban.
Számos kormány Latin-Amerikában és a világ minden táján bírálja Maduro-adminisztrációt, ám sem a környezetében lévő országok, sem az EU nem fogadott el Venezuelával szemben számottevő büntetőintézkedéseket. Egyedül az Egyesült Államok lépett fel a stateriális rendszer felé tartó ország ellen, ahol Maduro elnök diktatórikus módon próbál hatalomban maradni, miután az ország gazdasága összeomlott, az infláció pedig négy számjegyű mértéket ért el. Donald Trump elnök "probléma-listáján" állítólag Észak-Koreát is megelőzi Venezuela.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve