A júniusi adatokon alapuló felmérés szerint a 34 tagországból álló OECD-csoport egésze is elérhette a fellendülés csúcspontját, az euróövezetben pedig már megkezdődhetett a gazdasági aktivitás lanyhulása.
Az OECD egészére vonatkozó átfogó konjunktúramutató (CLI) júniusban már az egymást követő harmadik hónapban csökkent, az index 102,2 pontra gyengült a májusi 102,5 pontról.
A legnagyobb ipari államok - Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország alkotta - G-7-es csoportra vonatkozó index 103,0 pontról 102,7 pontra esett. A mutató az euróövezetben is csökkent, a májusi 102,1 pontról 101,5 pontra.
Az OECD-n kívüli világ több vezető gazdaságában - Brazíliában, Indiában és Kínában is - trendfordulót valószínűsítenek az adatok, az Egyesült Államokban, Oroszországban és Japánban pedig az előző hónaphoz képest is határozottabb jelek utalnak a növekedési ciklus fordulójára - áll a jelentésben.
A párizsi székhelyű nemzetközi szervezet májusban közzétett, évente kétszer - tavasszal és ősszel - elkészített elemzésében azt írta, hogy az idén folytatódik a világgazdaság növekedése, de az ütem kisebb lesz a tavalyinál: az OECD tavasszal úgy becsülte, hogy a tavalyi 4,9 százalék után az idén 4,2 százalékkal nő a globális gazdaság.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve