A hét legfontosabbnak tartott - nem nyilvános - programja a szövetségi kormány és a tartományok szerdai tanácskozása a tartományi kormányfők egyeztető testülete, a miniszterelnöki konferencia keretében. Szóvivőjének tájékoztatása szerint Olaf Scholz videókapcsolat révén vesz majd részt a megbeszélésen.
A téma az első kettő - bő harmincmilliárd eurós - tehercsökkentő csomagot követő újabb, ezúttal 65 milliárd eurós intézkedéscsomag, amely az energia drágulása és az infláció emelkedése miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terhek további enyhítését szolgálja. A szövetségi kormány a tervek szerint a tartományokkal közösen finanszírozza a csomagot.
A német kancellár szervezetében első alkalommal mutatták ki a koronavírust, pedig a munkájával járó sűrű kontaktusok, találkozások miatt rendszeresen tesztelik.
A teljes védőoltással és emlékeztető oltással is rendelkező politikust sajtójelentések szerint a hét végén Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatása előtt PCR-tesztet készítettek, vasárnapi hazatérése után pedig gyorstesztet. A lelet rendre negatív volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve