Az egy nap alatt végzett több mint hatszázezer teszten több mint 93 ezer új fertőzöttet azonosítottak. Az idén ennél több beteget egy nap alatt február 8-án regisztráltak, akkor több mint 101 ezret. Egy nap alatt 197 beteg halt meg, amivel a halottak száma - 2020 februártól számolva - túllépte a 158 ezret.
Az egészségügyi veszélyhelyzet vége nem jelenti a pandémia befejeződését - mondta Andrea Costa egészségügyi államtitkár.
Kapcsolódó
Az omikron variáns februári tetőzése óta a járványgörbe, az utóbbi több mint két évben tapasztaltak szerint, nem egyenesen ível lefelé, hanem ingadozik - írja az MTI.
A betegek száma az utóbbi egy héten a korábbihoz képest országosan negyven százalékkal emelkedett. A kórházak leterheltsége viszont nem nőtt jelentősen annak ellenére, hogy a húsz tartományból tizennégyben megugrott a kórházban kezeltek száma. Jelenleg majdnem kilencezer beteget kezelnek kórházban, kevesebb mint ötszázan vannak intenzív osztályon, valamint több mint egymillió-kétszázezer az aktív betegek száma.
A déli régió érintett
A betegek száma mindenekelőtt a déli Puglia tartományban és Campaniában emelkedett, egy hét alatt majdnem hatvan százalékkal. A régiókban továbbra is alacsony az oltottsági arány, és magas a fiatalok száma, akik között jelenleg az omikron BA.2 vírusvariáns terjed. Az északi Piemontban végzett szennyvízvizsgálatok szerint a tartományban a BA.2 elnevezésű omikron variáns van leginkább jelen.
Az államtitkár a SkyTg24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, hogy még néhány hetet kell várni ahhoz, hogy a járványmutatók tartós csökkenést mutassanak.
Costa az oltakozás folytatására szólította fel a lakosságot, hangsúlyozva, hogy a tizenkét év feletti olaszok 92 százaléka kapott már legalább egy oltást, és több mint 83,8 százalék már két dózissal oltott. Több mint 38 millióan részesültek már harmadik vagy emlékeztető oltásban, amit további tíz millió embernek kellene felvennie.
Sergio Abrignani immunológus a Corriere della Sera című olasz napilapban hangsúlyozta, hogy februárban az oltakozók napi száma 64 százalékkal volt alacsonyabb januárhoz képest.
A kormány korábbi bejelentése szerint március 31-én véget ér a 2020. január végén bevezetett és azóta folyamatosan meghosszabbított egészségügyi veszélyhelyzet.
Április elsejétől az oltási igazolás nem lesz többé kötelező a városi tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, hivatalokban, valamint a vendéglátóhelyek szabadtéri részein. A védettségi igazolás hatályban marad a vendéglátóhelyek zárt tereiben, a szállodákban, a zárt edzőtermekben, uszodákban, múzeumokban, mozikban, a hosszútávú közlekedésben,
Zárt térben továbbra is FFP2 típusú maszkot kell viselni. A járványkorlátozásokat május elsejétől törlik el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve