Az Index azt írja, hogy szerdán Nicola Zingaretti, a Demokrata Párt (PD) főtitkára a Sergio Mattarella államfővel tartott megbeszélése után azt mondta: szerinte Giuseppe Conte lesz az egyetlen közös eleme az eddigi és a most létrehozandó kormánynak, mivel a PD minden másban váltást sürget egy teljesen új politikai és társadalmi idény elindításával Olaszországban. Nicola Zingaretti azt mondta: Véget akarunk vetni a gyűlölet, a harag, a félelem időszakának.
Giuseppe Conte független kormányfőként 14 hónapig vezette a szélsőjobboldali Liga, és a populista, elitellenes Öt Csillag Mozgalom koalícióját. A kisebbik olasz kormánypárt, Matteo Salvini belügyminiszter szélsőjobbos Ligája azonban augusztus elején bejelentette: megvonja a bizalmat a kabinettől, és előrehozott választásokat akar kicsikarni.
A múlt héten Conte lemondott miniszterelnöki posztjáról. Ezután kezdett tárgyalásokba egymással a baloldali populista, bevándorlásellenes Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt ( PD). Sergio Mattarella államfő legkésőbb csütörtökön megbízhatja Giuseppe Contét az M5S-PD kormány megalakításával.
Ezzel - egy időre legalábbis - kútba esett a bevándorlást élesen ellenző, és Brüsszel ellen hadjáratot folytató Matteo Salvini korábbi belügyminiszter terve arra, hogy előrehozott választások útján a Liga legyen Olaszország vezető ereje, ő pedig a miniszterelnök.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve