Az olimpiai törvényről szóló előterjesztés szerint költségvetésen kívüli forrásokból, támogatásokból adományokból kell finanszírozni a budapesti olimpia rendezésével kapcsolatos költségek nagy részét - írja a Népszabadság. Ez jól hangzik, ám nem véletlen, hogy a PricewaterhouseCoopers olimpiai tanulmánya nem számol ilyen pénzekkel, mert az összes bevételhez képest jelentéktelenek és bizonytalanok.
A neves nemzetközi tanácsadó cég azonban nyilván nem számolt a trükkös magyar megoldásokkal, ez esetben a taóval. A magyar vezetés korábban lehetővé tette a cégeknek, hogy társasági adójukból leírják a pályázathoz fizetett hozzájárulásaikat. Ezzel máris költségvetésen kívüli forrásként számolhat a kormány, miközben közpénzről van szó, hiszen a cégek az államkassza helyett utalják a pénzüket az olimpiai projektre.
Cég, hivatal és bizottságok
A törvényjavaslat további kreatív megoldása a költségvetési kiadások "csökkentésére", hogy különböző adó- és díjmentességet ad a rendezésért felelős Budapest 2024 Zrt.-nek. A rendezés esetleges elnyerése után a szervezőbizottság is megkapná ezt a kiváltságot.
A tervezet szerint egyebek mellett ingatlankisajátítások kezdeményezésének jogával is felruházott hivatal (Olimpiai Megvalósítási Hatóság) jönne létre az előkészítés irányítására. A szervezet az érintett területek takarításától az útfenntartásig mindenben felügyeleti jogot kapna, ami az olimpiával összefüggésbe hozható.
Schmitt Pál volt államfő az Olimpiai Védnökök Testületének elnökeként tagja lenne az Olimpiai Egyeztető Fórumnak , amely a kormányfőt, a sportért felelős minisztert, Budapest főpolgármesterét és a MOB elnökét is magában foglalná. Ez a szervezet felügyelné az egész olimpiai folyamatot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve